2009.09.03.

frissítve: 2012.02.13.

PETRIK ALAPÍTVÁNY

 

A Petrik Alapítvány alapítói, az ARMATURA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a TAURUS Gumiipari Vállalat, 1991-ben azzal a céllal hozták létre az Alapítványt, hogy a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola tanulóinak szellemi, erkölcsi és testi nevelését biztosítása révén elősegítse a hazai vegyipari oktatás és szakemberképzés fejlesztését.

Tekintettel arra, hogy az Alapítvány működése során az alapítók egyike, az ARMATURA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 1998-ban megszűnt a megmaradt alapító, a TAURUS Gumiipari Vállalat, amelynek névváltozás folytán neve MICHELIN Közép-Európa Zrt-re változott, az Alapítvány kuratóriuma kérte a bíróságot az alapítói jogok gyakorlása keretében állapítsa meg az Alapítvány kezelőjét és új kuratóriumát.

A Fővárosi Bíróság 11.Pk.66.754/1991./5 számú végzésével 2024 sorszám alatt új nyilvántartásba vette az Alapítványt.

Az Alapítvány kezelői, és egyben a kuratórium tagjai:

  • Bertalan Zsolt, ny.igazgató - mint elnök
  • Duschák Zsuzsanna, tanár - kuratóriumi tag, diákönkormányzati munkát segítő tanár
  • dr. Penksza Károlyné, tanár - kuratóriumi tag

Az Alapítvány alapító okirata:


Az Alapítvány főbb adatai:

Alapítvány elnevezése: Petrik Alapítvány
Alapítvány székhelye: 1146 Budapest, Thököly út 48-54.
Alapítvány képviselőjének neve: Bertalan Zsolt
Alapítvány célja: a hazai szakképzés és oktatás fejlesztése, így különösen a vegyipari szakemberek képzésének támogatása
Cél szerinti besorolása: 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;

5. kulturális tevékenység.

Típusa: alapítvány
Alapítvány jogállása: közhasznú
Alapítás éve: 1991
Alapítvány jellege: nyílt

 


Az Alapítvány kuratóriuma évenkénti kuratóriumi ülésén állapítja meg a támogatás és pénzfelhasználás általános elveit, valamint a tárgyévi, illetve adott tanévre felhasználható keret nagyságát és arányait.

ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁSI ELVEK

1. Szociális rászorultság támogatása

Pénzbeli (kp.) egyszeri alkalommal, segély;
Pénzbeli, havonta: célzott (ebéd, kollégium)
Számlával igazolt tárgyi, egyszeri alkalom

A pályázat tartalma: helyzetelemzés, önelemzés, osztályfőnöki vélemény (nevelőtestületi és gyermekvédelmi javaslat stb.)

1. pontnál a tanulmányi helyzet alapján differenciálva!

25%
2. Pályázat tanulmányi munka alapján való támogatásra

A pályázó részéről pályázat, amely tartalmazza, (legalább):

- A pályázat célját, kapcsolódását a sikeres tanulmányokhoz. (Ha segélyként is kapja, de ez konkrét tárgyhoz: könyv, CD, szoftver, számítógép vagy tartozéka, fényképezőgép stb. kapcsolódjon)
- A sikeres tanulmányok igazolása (előző félévig bezáróan az iskolában eltöltött teljes, progresszív)
- Szorgalom és tehetség külső megítélője alapján való ajánlás.

A 3. ponthoz szociális helyzet alapján differenciálva

10%
3. Pályázat nem kötelező tanórán kívüli vagy egyéb közösségi tevékenységben való részvételi költség fedezésére (pl. környezetvédelmi, drog és toxikológiai tábor stb. 50%
4. Iskolai rendezvények költségtámogatása (verseny , szalagavató)

A szervező részéről pályázat, amely tartalmazza, (legalább):

- Téma megnevezése, aktualitása, kapcsolódása az iskolaélethez;
- Érintettek köre, száma, támogatás felhasználása, összege, kimutatás szerűen
- Várható eredmény, disszemináció. (bemutatható Pp anyag vagy poszter, faliújság, web-lap, film, fotó stb. publikálható formában)!

5. DÖK tevékenység, felkészítő és csibetábor, Petrik-nap, Jutalom, könyv stb. 15%

A fenti célok elérésére, a tanulói tevékenység, kiemelkedő tanulmányi munka támogatására, illetve a szociális rászorultsági alapon való támogatásra minden évben pályázatot írunk ki! A 2011/12-es tanév második félévére kiírt pályázatunk honlapunkon, illetve az iskolai Diákcentrumban olvasható!

Alapítványunk a 2011-es naptári évben 2.350.574.- Ft összeggel támogatta az iskolaélet legkülönbözőbb területeit. A kiemelkedő tanulmányi eredményt elérők névsora, mint büszkeségünk, a Diákcentrum hirdetményei között olvasható, míg a szociális rászorultsági támogatást csak összegszerűen tesszük közzé. Idén második alkalommal rendeztük meg a TISZK iskolái közötti diákkonferenciát, és az eddigieknél nagyobb támogatást kaptak az iskola népszerűsítését, a beiskolázás növelését célzó programjaink is.

Alapítványunk támogatási beszámolója a 2009. és 2010-es naptári évekről szintén honlaunkról olvasható. Az alapítványi tevékenységet nagyban befolyásolta a 2010. évi uniós forrásból fedezett iskolafelújítás, ami alatt ideiglenes telephelyen, a megszokottnál szerényebb és nehezebb körülmények között működtünk

Az Alapítvány előző kuratóriuma 2008/9-es tanévben, az iskolavezetőség javaslatára
2.285.415.- forint összeggel támogatta a tanulmányi munkát és a szociális rászorultságot.

Az Alapítvány működéséről és a tárgyévi pénzgazdálkodásáról szóló nyílt hirdetést minden évben a jogszabály által előírt időpontban a METRO Független Hírújságban tesszük közzé!