SIKERESEN BEFEJEZŐDÖTT A KMOP 4.1.1./A ISKOLAFELÚJÍTÁSI PROJEKT

Kevesebb mint egy év alatt teljesen felújították a Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskolát, mely ezután a 21. századi szakképzés iránti minden igényt képes lesz kielégíteni azokon a szakterületeken, amelyeket a PETRIK TISZK képvisel.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt összköltsége, a jelentős (112,5 millió forintos) fővárosi önrésszel együtt mintegy 1 milliárd forint, melyet egy közel 300 millió forintos eszközfejlesztés is kiegészített.
Külön érdekes vonása a projektnek, hogy az iskola a költségvetésbe már nem bevonható fejlesztésekhez sikeresen felhasználta a vállalati erőforrásokat, közel 50 millió forintos szakképzési alap támogatást.

A projekt közbeszerzéseit a 2010-es évben összevontan kezeltük az iskola saját közbeszerzéseivel, a szerződéseket főkedvezményezettként az iskola kötötte.

A projektet önálló projektmenedzsment bonyolította le, Szilágyi János vezető projektmenedzser irányításával. A menedzsment munkáját önálló ügyvédi iroda és műszaki ellenőrzés támogatta. A projekt teljes időtartama alatt, heti gyakorisággal tanácskozott a projekt-koordináció

A minden részletére kiterjedő, hatalmas tervdokumentáció funkcionális részeinek elkészítésében, az elrendezés és berendezés eleminek meghatározásában, az oktatás szempontjai alapján, iskolánk műszaki vezetői is részt vettek.

Az eszközök specifikációja több hetet vett igénybe, és igyekeztünk a költségvetési keretnek megfelelő legkorszerűbb technológiát és eszközöket meghatározni.


A beruházást megelőzően szükségessé vált az iskola kiköltöztetése. Bár eredeti elképzelés szerint előbb az egyik, majd a másik épület felújítását tervezték, de a kivitelezési fővállalkozó Főv-2 Építőipari és Beruházó Zrt. biztonsági okoból ragaszkodott a terület teljes átvételéhez.


Az építkezés kezdetén szinte a vázsszerkezetig "lebontották " az iskola belső terét. A B. épület földszintjén található vegyipari laboratórium készülékeit gondosan becsomagoltuk. Más eszközök az ideiglenes iskola ideiglenes laboratóriumaiba kerültek. Az átalakítás nem csak energetikai korszerűsítést, de az épület akadálymentessé tételét is jelentette, ami miatt mindenhová új, vezetősávos burkolat és színes csempe került.


A laboratóriumok kialakításánál, összhangban a TÁMOP projektben megfogalmazott módszertani elvekkel, azt a gyakorlatot követtük, hogy a régi, egyterű, 30-40 tanuló befogadására készített laboratóriumok helyett a célirányos, kislétszámú, csoportos munka elvégzésére alkalmas gyakorlóhelyeket hozzunk létre.

Ugyanakkor az osztályszintű gyakorlati foglalkozások áttekinthetősége és a biztonság érdekében az egyes laboratóriumi blokkokat üvegfallal választottuk el. Így a csoportvezető tanárok képesek arra, hogy a másik blokkban folyó gyakorlatot is figyelemmel kísérjék, szükség esetén segítséget nyújtsanak, vagy beavatkozzanak.

Az iskolában a szakmai gyakorlati képzés mellett fontos dolog a természettudományos alapozás, és a hozzá tartozó gyakorlatok. A biológiai vizsgálatokat korszerű laboratóriumban végzik a tanulók. Ez a létesítmény egyúttal a drog- és toxikológiai, valamint a környezetvédelmi gyakorlatok lebonyolítását is lehetővé teszi.

Ezeknek a gyakorlóhelyeknek a kialakításához az uniós forráson kívül jelentős szakképzési alap támogatást is felhasználtunk.


A tanulók felkészítését korszerű könyvtár, és az épület minden pontjáról vezeték nélkül elérhető WiFi hálózat támogatja.
A KMOP eszközbeszerzése meghaladta a 300 millió forintot, amelybe a látás- és hallássérültek speciális felszerelése, valamint a mozgássérültek akadálymentes közlekedésének kiépítése is beletartozott


A projekt szerves része a befejezés utáni fenntarthatóság, valamint az ifjúságvédelmi, pályaválasztási és karrier-tanácsadó, pszichológiai és általános mentálhigéniai szolgáltatást nyújtó Koordinációs iroda működtetése is.

Vegyipari és környezetvédelmi laboratóriumaink mellett a vegyipari műveleti gyakorlatoknak, valamint az informatikai szakképzésnek is jelentősen korszerűsödött az eszközrendszere.